Mindig jót mulatok, amikor egy sztárocska kijelenti, hogy ha megszületik a várva várt gyerek, akkor ő majd jóóó hosszú ideig csakis és kizárólag a prüntyőkének szenteli magát, és évekig otthon marad vele.
Röhögök ilyenkor, igen, mert pontosan tudom, hogy kb. 1-3 hónap után úgyis bedobják a törölközőt. A gyereknevelés szar, otthon ülni a kakás pelenkák között az ordító bébivel szar, úgyhogy nem csoda, ha a celeb úgy menekül vissza a melóba, mintha kergetnék.
Persze nekik jó dolguk van, mert megtehetik, míg egy hétköznapi anyuka általában nem. Nekik marad a szülés utáni depresszió, az önáltatás, a saját magának és környezetének történő hazudozás. Jahh, és persze a gyerekmentesek gyűlölete, akik kimaradnak ebből a szívásból 🙂
Tatár Csilla hősanya is ennyit bírt. 2 hónapot. Igaz, már évek óta minden álma volt egy gyerek, évek óta küzdött érte. Na most megkapta, de úgy látszik, ő is rájött már, hogy ez a nagy boldogság talán mégsem akkora, mint ahogy azt Móricka elképzelte. Ha-ha.
De nyilván csodás az anyaság, blablabla, és biztos ő is meg tudja magyarázni, hogy miért rohan mégis vissza a munkába.
Ugye jellemző, hogy minden csodálatos dolog elől csak úgy menekülünk, ugye Hölgyek?
//
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: