Nem akarok gyereket

“Az anyaság szolgálat”

Most egy anyucis fórumról hoztam pár értékes gondolatot ugyanattól az embertől.

Bárki is ő, a gondolatai aranyat érnek. 🙂

Gyerekkel meg miért jobb? Csak több a gond velük. Ha gyerek előtt gondjaid voltak, gyerek után ki sem fogsz belőlük látszani. 

A gyerekneveléshez igenis kell egy jó adag (rab)szolga mentalitás, habár ezt az anyukák sértőnek találják és tiltakoznak ellene. Az anyaság szolgaság, csak éppen szépen becsomagolva amire rózsaszín szalagot kötnek. És ezt nem bántásból mondom, hanem közlöm mint tényt. Mit gondolsz miért vannak itt többek között olyan topikok hogy Nehéz az anyaság? Habár zárt topik és nem tudom miröl folyik a csevely, azért el tudom képzelni hogy nem Hawaiban pezsgöznek unalmukban.

Énszerintem az anyaság szolgálatot jelent, ettől függetlenül sokan akarják és élvezik is. Mindazok az élölények amiket te itt felsoroltál, azok az utódaiknak szolgálatot teljesítenek. Szolgálat nélkül nem tudsz utódokat nevelni. Ha valakiben nincs meg ez a mentalitás, annak valszeg nem lesz gyereke, vagy legalábbis jobb ha nem lesz neki. Ettől ő nem rosszabb mint a többiek, sőt, okosabb, mert idejekorán felismeri hogy az anyaság (vagy apaság) nem való neki, és az utódaival is kitolna ha fejest ugrana bele. Persze itt emberekröl beszélünk akiknek van ebben választási lehetöségük, és eldönthetik hogy akarnak-e utódokat vagy sem; míg az állatoknak nincs ebbe beleszólása, velük ez egyszerüen megtörténik ha akarják ha nem. Ezért nem értem miért példálózol itt állatfajokkal, az amöbától kezdve a majmokig. Az állatok primitív ösztönlények akik azért szaporodnak mert a párosodás már megtörtént (sajnos sok ember is ilyen).

Az hogy te önzőnek nevezel valakit aki nem akar gyereket mert belátja hogy neki nem való,  az meg  egyenesen sötét butaságra vall. Mondd ezt a szemükbe és lehet hogy beverik a fejed.

Önző az akinek valamiféle nagy problémája van az életben (anyagi, mentális, családi stb..) és jól tudja hogy ez a probléma a gyerekeire is hatni fog, de ennek ellenére mégis elvállalja őket. 

Egyébként meg óriásit tévedsz ha azt hiszed hogy a nem tudom hány milliárd év alatt ezen a bolygón mindenkinek lett utódja. Igenis sokan megszakították a sort (ahogy te nevezed) és sajnos a legjobb génekkel rendelkező emberek teszik ezt sokszor, míg gyakran a primitív hülyék ész nélkül szaporodnak és várnak cserébe egy aranyérmet vagy vállonveregetést csak azért mert osztódnak bele a vakvilágba. Szaporodni mindenki tud ha akar, de ne várjon cserébe dícséretet, és utódokat vállalni nem feltétlenül jelent önzetlenséget, mert mindenki tudja hogy rengeteg a kurva önző szülő.

Egyébként kíváncsi vagyok hogy neked milyen teóriád van a gyereknevelésre? Ha te nem szolgálod ki a gyerekeidet akkor mit csinálsz velük? Nézed ahogy az 5 éves magának főz? Várod míg a 3 éves megválaszolja a feltett kérdéseit saját magának? Hagyod hogy a 2 éves magától menjen a játszótérre? Nem segítesz az iskolásnak  a házifeledatot megoldani? És még sorolhatnám. Ez mind szolgálat. Lehet szeretetből teszed és mindez természetesen jön, de akkor is szolgálat. Még akkor is ha nagyon hamar önállóságra neveled a gyerekeket, amíg veled élnek szolgálatot teljesítesz nekik. Szerintem pont te vagy az értetlen.  Ha szeretünk valakit szolgálatokat teszünk neki. Az anyaság szolgálat.  Ha ezt nem érted akkor itt feladom. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nagy Agy says:

    Ja lehet hogy wc n vagy akkor gyutják fel a konyhát


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!