Cikkszemle 1.

Úgy döntöttem, hogy időről időre előveszek majd egy témába vágó cikket és kivesézem, elmondom róla a véleményem. Ezt ma el is kezdem. A mai cikk:

Ostoba reakciók a tudatos gyermektelenségre

Az idézett részeket dőlt betűvel láthatod.

Nem lesznek gyerekek az életemben. Soha. Igen, van férjem. Igen, ő is tudja, hogy nem akarok gyerekeket. Igen, mindketten tisztában vagyunk azzal, milyen végtelenül szerencsések vagyunk, amiért dönthetünk úgy, hogy gyerekek nélkül éljük le az életünket.

Ez tényleg egy elképesztő szerencse! Hú, mennyit gondolkoztam már azon, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy abban a korban születtem, amikor már szabadon dönthetek a gyerekvállalásról. 100 éve még apácának kellett volna állnom, ami azért nem egy vonzó alternatíva!

Imádom a barátaim gyerekeit, mivel nem nekem kell gondoskodnom róluk. Ők tökéletesen kielégítik az aranyosság-igényemet.

Na ezt viszont sosem értettem! Ha valaki imádja a gyerekeket, akkor az hogyhogy nem akar? Vagy ez valami rizsa, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, mert a gyerekeket kötelező szeretni?

Hát megmondom őszintén, én egyáltalán nem szeretem a gyerekeket, és akkor még finoman fogalmaztam! A legtöbb gyerek irritáló lény. Ordítanak, rohangálnak, idegesítőek. Ugyanakkor sosem bántanék egy gyereket (max. ráordítanék), míg a hősanyák simán megverik, megcibálják stb. a gyereküket még nyilvánosság előtt is (akkor otthon mit csinálnak vele?!).

Nagyon ritkán akad egy-egy értelmes, rátermett, jó fej gyerek. Múltkor például odajött hozzám egy gyönyörű kislány és megszólított, elbeszélgetett velem. 100.000 gyerekből egy ilyen van. Az ilyen ügyes, talpraesett, értelmes gyerekeket még és is kedvelem, de nagyon kevesen vannak. 

Szóval én alapból nem szeretem, és a legkevésbé sem tatom cukinak őket. Cuki az egy kutya, egy süni vagy más hasonló állatka, de gyerek? Pff.

Nem csak hogy nem akarok gyerekeket, de – és úgy látom, ez készíti ki csak igazán az embereket – még arra is rádöbbentem, hogy nincs is szükségem rájuk.

Alap! Régen, amíg együtt élt a nagycsalád, addig elmondhatták a szülők,hogy szükség van a gyerekre (de azért persze mi vagyunk önzőek, nem ők, akik bevallottan érdekből szülnek). Ma már semmire sem garancia a gyerek. Megszülöd, hogy majd ápol öregkorodban, ő meg felnő, letiplizik külföldre, mint annyian, és b@szhatod, már bocsánat 🙂

Érzelmi igényt lehet, hogy kielégít a gyerek, de más haszna nincs, az tuti és még qrva sokba is kerül.

“Meg fogod gondolni magad.”

Ez az egyik abszolút kedvencem, mivel azt sugallja, hogy az illető, aki ezt mondja, jobban ismer engem, mint én saját magamat. Erre pedig általában mindig valami ilyesmivel válaszolok: “HURRÁ, EGY IGAZI, ÉLŐ JÓS! Mit tudsz még rólam, amit én nem? Nyerek majd a lottón? Sikerül majd végül leadnom azt az utolsó két makacs kilót vagy hagyjam a fenébe az egészet? És hogyan végződik majd a kedvenc sorozatom? Milyen fantasztikus titkokat rejtegetsz még a világmindenségről abban a varázslatos agyadban?”

Áhh, kedves cikkíró, ez annyira zseniális, hogy plagizálni fogom és idézni minden hasonló helyzetben :), köszi!

“Majd találsz rá pénzt.”

LOL. Ez nagyon jó, tényleg, fantasztikus! Te valami stand-upos humorista vagy, ugye? Ebben az a külön poén, hogy ugyanezt a rózsaszín szemüveget emberek millióira húzták már rá világszerte, akik szintén nem engedhettek meg maguknak gyerekeket eleve sem – és azóta sem (még felsőfokú végzettséggel és jól fizető állásokkal sem) “találtak rá pénzt”.

A gond ezzel az, hogy ezt tipikusan olyan élősködő, parazita típusú anyukák-apukák szokták mondani, akik úgy “találnak” pénzt, hogy élősködnek az idős szüleiken, a rokonokon, nekik mindenki segítsen, mert ők gyereket csináltak! Na ennél hányingerkeltőbb dolog nem sok van. És nem hogy szégyellnék magukat és fognák a pofájukat befelé, még másokat is erre biztatnak! Mi lesz a világból, ha mindenki csak élősködni akar? Ennyi parazitát ki tud eltartani?

És a legnagyobb VICC a dologban, hogy a szülő, aki azt várja a gyerekétől, hogy majd öregkorában segíti, nem hogy nem fogja segíteni, hanem még tartja a markát, mert az unokának is kell a pénz! Muhaha! 

Tökéletesen jól érzem magam ezen a napfényes, gyermekmentes strandon sütkérezve.

Na fene a pofádat, én meg hallgatom itt a gyerekóbégatást 😀 

A cikk tényleg fasza, a csaj jobban fogalmaz mint én, katt rá és olvasd el, nem bánod meg.

Én még szemezgetek kicsit a hozzászólásokból:

Helló! 30-35 éves korodban az ösztönöd rá fog vinni, hogy mindenképp akarj gyereket.

Helló! Egy nagy lóf.szt! 🙂

Én már kisgyerekként sem szerettem a többi gyereket, sose volt álmom, hogy anyuka legyek és mivel van szabad akaratom, ezért nem is vállalok se 26 évesen, se 36 évesen. És ezen nem fog változtatni se az anyukám, se a társadalom megítélése, se az “ösztönök”.

Na, ezt én is írhattam volna, dettó!

Nekem egy gondom van csak ezzel: Itt mindenki kapcsolatban van, és a párja elfogadja a döntést vagy a kialakult helyzetet. Mi van akkor a párod nem fogadja el? Akkor egy 35 éves nő hogy-hol keres-talál olyan párt aki elfogadja ezt, jobbik esetben ő is hasonló véleményen van? Életemben ahány pasival hozott össze a sors, mind gyereket akart és szó nélkül dobbantott ha megtudta hogy velem ez nem fog menni, most mindegy miért nem.

Kitartás! Igen, sajnos ez szívás, a nők többsége azon panaszkodik, hogy a pasik nem akarnak gyereket, pedig jaj, dehogynem. Csak mondd azt nekik egyszer, hogy nem akarsz gyereket! Azonnal felháborodva követelni kezdik.

Amit én látok a környezetemben:

1. Az igazán nagy szerelmek esetében a pasi a nőt választja, mert fontosabb neki, mint egy nem létező gyerek. (Erre pepitában is láttam példát, ahol a lány mondott le a gyerekről.)

2. Vannak azért olyan pasik, akik vagy nem akarnak gyereket, vagy “kétesélyesek” (olyanok, akik esetében a nőtől függ, hogy lesz-e gyerek: ha nem akar a nő, akkor nincs gond, a pasi jól elvan gyerek nélkül, de ha a nő akar, akkor azzal sincs gondja).

3. Esetleg szóba jöhet még az elvált, már gyerekes pasi, de ez kompromisszumokat jelent.

Soha ne adjátok fel csajok, az igazit senkinek sem könnyű megtalálni. Nekem is harmincasként sikerült.