A szülésről

Most megint olyan bejegyzés következik, amitől tutira sokkot kaptok, de majd túlélitek, hehe.

Na szóval, itt van ez a szülés dolog.

Én soha életemben nem értettem, hogy a nők miért vágynak egy olyan élményre, ami iszonyatosan fáj, én pl. soha nem akarnék önszántamból egy ekkora fájdalmat bevállalni.

Valamiért az van az emberekben, hogy a szülés az egy kéjmámor, rózsaszínű szívecskés takaró, szerető herceged ott térdel melletted, fogja a kezed, selyemkendővel törölgeti időnként párás homlokod, körülöttetek illatgyertyák gondoskodnak a hangulatos megvilágításról, a háttérben romantikus zene szól, majd egyszer csak a nővérke a kezedbe adja a tündibündi, illatos-rózsás, harmatos kis trónörököst. Mindenki boldog, jöhet a perfect make-up picture a boldog családról a Facebookra, stb.

Ja, persze.

A szülés KIBASZOTTUL FÁJ – igen, ezt csak hallomásból tudom, szerencsére, de tudom, hogy fáj, elképzelhetetlenül fáj, és van ott minden: bűz, vér, hányás, közben pisi, kaki.

És azon a pici résen kijön egy EEEKKKOOORA gyerek, a hüvelyed egybe szakad az ánuszoddal, és amikor vágják /összevarrják, akkor MÁR NEM IS ÉRZED, MERT A SZÜLÉS ANNYIRA FÁJ, HOGY AMIKOR A LEGÉRZÉKENYEBB RÉSZED VARRJÁK!!!!! AKKOR AZT MÁR NEM IS ÉRZED MERT SEMMI A SZÜLÉS FÁJDALMÁHOZ KÉPEST!!!

Úristen! és a fogamzásgátlók korában ezt még valaki bevállalja.

Komolyan, még ha vágynék is gyerekre, akkor sem lenne, már csak a szülés miatt sem. Igaz, még van 5000 okom emellett, de ez már önmagában is elég lenne.

És azt sem értem, ezt hogy is lehet elvárni bárkitől.